A Facebook megjelenése óta érdekes kérdés, hogy hova fejlődhet még a social media, lesz-e, és mi lesz az, ami megdönti majd a Facebook egyeduralmát? A Facebook megvásárolta tavaly 1 milliárd dollárért az Instagramot, így hivatalosan nem egymás vetélytársai, de elképzelésben, koncepcióban két külön dolog.
Az Instagram egy képmegosztó alkalmazás okostelefonra, amelynek lényege, hogy képeket tölthetünk fel, like-olhatjuk azokat, követhetünk embereket, és minket is követhetnek. Tehát inkább a Twitterre hasonlít, mint a facebookra, abban a tekintetben, hogy itt is a követők gyűjtése a cél. A képekre tehetünk különböző filtereket, amelyek által különféleképp stilizálhatjuk azokat.
Amit én az Instagram egyik nagy előnyének tartok az az, hogy szabadabb, nyitottabb mint a Facebook, nem csak az ismerőseinkre korlátozódik, hanem akár híres emberek életébe, intim szférájába is nyerhetünk betekintést, sőt ha szerencsések vagyunk, akkor akár likeolhatják, vagy commentelhetik egy-két képünket. Tetszik az is, hogy az Instagramon nem számít semmi, csak a képeink. Ha jók a képeink, akkor "híresek" lehetünk, tényleg sok emberhez eljuthatunk. Nincs semmi felesleges körítés, unalmas, nyavajgó státuszok, kiírások, megosztások. Csak képek, és csak olyan emberektől, akik tényleg érdekelnek minket. Itt nem muszáj követni azt aki valójában az ismerősünk, de nem érdekel minket az élete. De ellenben ő követhet minket. Tehát a kapcsolatok nem feltétlenül kölcsönösek. És ez mindenképp könnyebbé teszi a testreszabhatóságot, és ezáltal nő az élmény.
Hátránya viszont az, hogy a szolgáltatás népszerűsége sokkal gyorsabban nő, mint ahogy azt a készítők el tudják bírni, ezért sajnos rengeteg a spam, scam, átbaszás és reklám. Ami viszont jó, hogy különböző márkák felismerték azt a lehetőséget benne, hogy alternatív módon tudnak reklámozni az új felületen. Tehát úgy kampányolhatnak, hogy tulajdonképpen mi, egyszerű felhasználók fel se fogjuk, hogy éppen egy reklám az, amit az arcunkba tolnak, hanem inkább betekintést nyerhetünk az adott cég mindennapjaiba. Tehát ez a reklámozás egy új, és érdekesebb, kevésbé direkt formáját teszi lehetővé.
Összességében úgy gondolom, hogy érdekes jelenség az Instagram, és mindenképp van jövője, hiszen az internet által tényleg lényegesen kisebb távolságok keletkezhetnek a világ minden táján élő emberek között, így miért ne létesüljenek? Miért korlátozzuk a kapcsolatainkat az "ismerőseinkre", mikor már réges rég lehetővé vált új ismerősök megismerése?
ÉRTÉKELÉS: 8/10
kövess az instagramon: